OLDALVONAL

Százmilliók múlhatnak az UEFA nagy bakiján

A Ferencváros célja ez idei évadban, hogy ott legyen a BL, vagy az El-főtábláján. Ebben az esetben pedig az ukrán vezetőedző, Szerhij Rebrov is nagyon jól járna.
  • Szerző: ST

A Ferencváros a bolgár bajnok Ludogorec ellen kezd majd a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében. A sorsolás után úgy tűnt idegenben, de később az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) sorsolási hiba miatt újrahúzta a párosítást, így otthon kezd a magyar együttes. Előnyösebb lehetett volna a Fradinak, ha hazai pályán, telt ház előtt vívhatja ki a továbbjutást a visszavágón, így lehet emiatt nem fog továbblépni a következő körbe a klub, ezzel százmilliós tételtől esve el.

Bocsánatot kért az UEFA

Az UEFA abban hibázott, hogy amikor a sorsolást végző személy megfogta a Ludogorec nevét tartalmazó golyót, azt nem tette bele a tálba, úgy tekintette, hogy akkor az a csapat lesz a pályaválasztó – elmaradt tehát a keverési procedúra. Miután észlelték a hibát, egy üres teremben újrahúzták ezt a párosítást, végül a zöld-fehérek lettek a pályaválasztók. Az UEFA bocsánatot kért a klubtól.

Rebrov nagyon jól járhat a csoportkörrel

A Fradinál minden adott ahhoz, hogy idén bejusson az egyik európai kupa csoportkörébe, amivel anyagilag nem csak a klub, de Szerhij Rebrov vezetőedző is jól járna.

A szerződése olyan, hogy kevesebbet keres, mint Thomas Doll. Õ azt mondta, hogy szívesen belemegy ebbe, de akkor nagyon-nagyon jól akar keresni, ha nemzetközi kupába csoportkörébe jutunk

– mondta el Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke a klub honlapján.

Európai szinten is kiemelkedő fizetése lenne

Kubatov Gábor azt is elárulta, hogy európai szinten is nagyon jó fizetése lenne egy csoportkörös szereplés esetén a tavaly augusztusban érkezett ukrán szakembernek, aki első évében bajnoki címig vezette a Ferencvárost.

 

A Ferencváros sorsolása a BL-selejtezőjében

Első kör: Ferencváros-Ludogorec (bolgár)

Második kör: Ferencváros-Ludogorec győztese (bolgár) - Dudelange (luxemburgi)-Valletta (máltai) győztese

Európa-liga, második kör:

Ferencváros-Ludogorec (bolgár) vesztese - Valur Reykjavík (izlandi)–Maribor (szlovén) vesztese