Létrehozva: 2018.07.12.

Szeretnél sokáig élni? Napi egy kanállal egyél meg ebből

A kutatók újabb hétköznapi élelmiszerben találták meg a hosszú élet titkát. Ez a csodaszer csökkenti a stroke és a daganatos betegségek kockázatát, és még az idõskori memóriaproblémákkal is felveszi a harcot. De vajon mirõl lehet szó?

Szakértők szerint napi egyetlen evőkanál olívaolaj segíthet, hogy hosszú, egészséges életet éljünk. A mediterrán diéta alapját adó olaj, szinte minden kamrában megtalálható, éveket adhat hozzá az életünkhöz.

Az olívaolaj rengeteg antioxidáns hatású vegyületet tartalmaz, amelyek segíthetnek a daganatok megelőzésében, de a vezető halálozási oknak számító szívroham és stroke kockázatát is csökkentik. Antioxidánsainak és egyszeresen telítetlen zsírsavainak köszönhetően csökkentheti a koleszterinszintet, a vérnyomást, javítja az agyműködést, és segíti az idő múlásával járó betegségek megelőzését.

A benne levő E-vitamin a bőr és a szem egészségét védi, és az immunrendszert erősíti.

Egy több korábbi kutatás eredményeit elemző vizsgálat szerint a legtöbb olívaolajat fogyasztók esetében 34 százalékkal kisebb a daganatos betegségek, különösen a mellrák kockázata, mint az olajból a legkevesebbet fogyasztók körében. Ám ahhoz, hogy az olaj a lehető legjobb hatást fejtse ki, már napi egy evőkanálnyi is elegendő belőle.

Korábbi kutatások során az olívaolaj fogyasztását kapcsolatba hozták a depresszió kockázatának csökkenésével, az egészséges koleszterinszint fenntartásával, valamint az Alzheimer-kór ritkább előfordulásával is, de az emésztőszervi gyulladásokra is jó hatással van. Az olívaolaj antioxidáns vegyületei valósággal „felporszívózzák” az ártalmas szabad gyököket, míg a gyulladáscsökkentő hatóanyagok enyhítik a szervezet gyulladásait. Az amerikai Rutgers University kutatói 2015-ben azt tapasztalták, hogy az extra szűz olívaolaj egyik összetevője, az oleokantál képes elpusztítani egyes daganatsejteket, anélkül, hogy az egészséges sejteket károsítaná.

A legjobb az extra szűz olívaolaj, ezzel azonban nem ajánlatos sütni-főzni, inkább nyersen, salátaöntetként jó fogyasztani. Az olcsóbb olajokkal viszont sütni és főzni is lehet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg