Létrehozva: 2016.04.06.

Szerelme miatt lett öngyilkos a hetedikes kislány!

Nagyapja házából tûnt el vasárnapról hétfõre virradó éjjel Marija Belcic, hetedik osztályos kislány Szerbiában, ekkor kezdték keresni a rendõrök. Egy belgrádi napilapnak megerõsítették, hogy megtalálták a holttestét.

Szerző Brenner Balázs

A Magyar Szó online kiadása számolt be a hetedik osztályos kislány, Marija Belcic eltűnéséről, még vasárnapról hétfőre virradóra szökött meg otthonról Szerbiában. A 13 éves kislány nagypapája ugyanis vasárnap éjjel két óra tájában hallotta legutoljára a kislányt, amikor saját szobájából átment nővére szobájába, majd onnét a fürdőszobába.

Utána már nyoma veszett...

Marija édesapa szerint a lánnyal nem voltak problémák, igaz, az utóbbi időszak valamivel nehezebb volt neki: az iskolai rossz eredmények miatt ugyanis eltiltották a mobiltelefon és az internet használatától egy időre. Szerelme is volt, túl sokat találkoztak, ezért a család szórakozni sem engedte az utóbbi időben, ameddig nem javítja eredményét az iskolában.

Marija, mint kiderült, éjjel 2:45-kor egy SMS-t küldött barátjának, akinek köszönetet mondott, amiért eddig mellette volt, s megírta, nem bánja, ha másik lánnyal folytatja,

örökké szívében őrzi.

A belgrádi Vecernje novosti napilapnak megerősítette a rendőrség, hogy megtalálták a kislány holttestét. Marija öngyilkos lett, a valamikori Zitomlin egyik silójáról vetette magát a Dunába.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért