Létrehozva: 2017.05.31.

Ronaldóék begolyóztak, mi történt a Real Madridnál?

Megkezdte a felkészülést a Real Madrid a Juventus elleni szombati, Bajnokok Ligája döntõre. Feltûnõ a jókedv a csapatnál.

Sajtónyilvános edzést tartott a Real Madrid a spanyol fővárosban a Juventus elleni csata előtt.

A királyi gárda játékosain nem látszott, hogy három nap múlva a legrangosabb európai trófeáért szállnak harcba, feszült koncentráció helyett lazán, jó hangulatban készültek.

Zinedine Zidane edző számos könnyed feladatot illesztett a programba, Gareth Bale hátulról "támadt" Luka Modricra, Cristiano Ronaldo pedig Fabio Coentrao nyakába kötött ki. Folyamatos nevetéstől zengett az edzőközpont.

Zidane-nak mindössze az okoz gondot, hogy Bale-t vagy Iscót állítsa kezdőcsapatba a Juventus ellen, mert előbbit kisebb sérülés gyötri. A szombati, cardiffi döntőben a Real Madrid a címvédésért lép pályára, hiszen tavaly elhódította a serleget.

Ha Ronaldóék legyőzik a Juventust, akkor a Bajnokok Ligája 1993 óta íródó történetében először duplázik egy csapat. Legutóbb ez az AC Milannak sikerült, amely 1989 után 1990-ben is nyert a BL elődjében, a BEK-ben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó