Létrehozva: 2019.04.18.

Szenzációs visszatérés, itt láthatod először Curtis új klipjét

A rapper nem adta fel és elkészített egy új, önálló albumot, amelyen õszintén beszél az elmúlt idõszakról.

Az ország egyik legsikeresebb rappere a korábbi nehéz időszak után visszatért, és most az április 28-án megjelenő, Legismertebb senki című EP-jéről mutatja be első szerzeményét. Õszinte és szókimondó szöveggel tér vissza Curtis, aki Nem maradok padlón című dalában nem rejti véka alá véleményét az őt körülvevő emberekről és a nyár óta történtekről sem, a számhoz pedig egy sötét hangulatú klipet is készített kollégáival:

„A dal már hónapokkal ezelőtt megszületett, egyszerre számvetés a múltammal és lökés a jövőmnek. Felálltam és folytatom, erősebb vagyok, mint valaha! A szövegbe pedig írtam néhány intő szót is a társadalomnak” - mondta Curtis.

A rapper Vígh Arnold dalszerző-producerrel dolgozott együtt a zenén, akivel korábban már sikerre vitték a Kollányi Zsuzsival közös kollaborációt, a Pillangót, de a Rap biblia című számot is együtt írták.

„Aki ismer, az tudja, hogy inkább a rap aranykorát, a kilencvenes évek hip-hop zenéjét szeretem, de érdemes volt belenyúlni Vígh Arnival az újvonalas trapbe is, így született meg a Nem maradok padlón, ami ötvözi ezt a két világot" - mondta az új dalról a rapper.

Curtis hamarosan még egy videóklippel jelentkezik, akik pedig addig sem tudnak várni, április 26-i lemezbemutató koncertjén találkozhatnak vele a Story Budapestben. Az esemény ide kattintva érhető el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg