Létrehozva: 2017.09.15.

Azt beszélik, újra összejött a magyar sztárpár

Úgy tûnik, közel egy év különélés után rájöttek, képtelenek egymás nélkül élni.

Színházi körökben azt beszélik, kibékült Szente Vajk és Erdélyi Tímea! Idén márciusban robbant a hír, hogy szakított a sztárpár, és immáron lassan egy éve külön élnek. Azt mondták, bár szeretik egymást, mégis a különköltözés mellett döntöttek, de barátként továbbra is támogatni fogják egymást.

Vajk azzal magyarázta a szakítást, hogy nagyon kevés idejük maradt egymásra, és belátta, hogy elhanyagolta feleségét, akinél végül betelt a pohár.

Az egész történetben viszont árulkodó volt, hogy a különköltözés ellenére, a válás gondolata egyik félben sem merült fel.

Amikor viszont kiderült, hogy Szente Vajk összejött egyik kolléganőjével, Trecskó Zsófiával, már kevesebben fogadtak a békülésre. De tévedtek!

A színházban mindenki tudja, hogy újból együtt vannak. Rég vége Vajk liezonjának, rájött, hogy Timi az igazi. A házasságuk nem volt tévedés

- mondta el a Borsnak egy színházi forrás.

"Mindig egymást szerették, és már azt is megtanulták, hogy a boldogságért tenni kell, nem máshol keresni. Vajk ma is sokat dolgozik, most volt premierje a Mó­ricz Zsigmond Színházban, Sherlock Holmes - A sátán kutyája című darabot mutatták be."

Azt azonban megtanulta, hogy a munka nem mehet a szerelem rovására.

A lap kereste az érintetteket is, de ők nem akartak nyilatkozni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Más feleségével találkozgat a Házasság első látásra egyik szereplője - kép

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

hirtv.hu

Szanyi Tibor: Hosszasan tudnék arról beszélni, hogy Magyar Pétert ki és miért „csinálta” fel + videó

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Manuel: Nem vagyok mindig a tudatomnál

FÜLES

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

FÜLES

Mi történt? Mankóra támaszkodva fotózták le Kárpáti Rebekát

FÜLES

Hatalmas bejelentést tett Mága Zoltán