Létrehozva: 2017.12.19.

Szeméttelepről etette, majd eladta lányát a felelőtlen anya

Húsz év után sikerült felkutatnia anyját annak a 25 éves budapesti nõnek, akirõl kiderült, hogy anyja kiskorában eladta pár üveg piáért.

Először csecsemőotthonba, majd a nagynénjéhez, ezután pedig intézetbe került, és onnan egyik nevelőszülőtől a másikig hányódott. A nagynénjétől akkor került el, mikor édesanyja otthagyta őt egy kocsma előtt, ekkor került állami gondozásba.

Heléna a történtek ellenére is elkezdte kutatni családját, hogy választ kapjon kérdéseire. Emlékei ugyanis hiányosak a rengeteg átélt trauma miatt. Anyja miatt pedig rengeteg fertőzést elkapott, haja azóta is hullik.

Anyám nem foglalkozott velem. Kiskoromban a szeméttelepről etetett, ami miatt több fertőzést is kaptam, rengetegszer voltam kórházban, a hajhullásomnak ez lehet az oka

- kezdi történetét a 25 éves Heléna.

Lapunknak arról is beszámolt, hogy adta őt el 10-15 ezer forintért az anyja, csak azért, hogy alkoholt tudjon vásárolni.

De egészen elképesztő dolgok is kiderültek Heléna családjáról. Arról, hogy mi tartja a fiatal nőben a lelket, hogy mitől lesz mégis boldog a karácsonya, és hogy keresgélésének vajon happy end lett-e a vége, a szerdai %Ripost% napilapban olvashatsz!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kevesebb mint egy hónapunk maradt” – Megvakulhat az egyéves Zoé, ha nem műtik meg időben

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után