Létrehozva: 2018.09.09.

Hazavárja apját az elhunyt színészlegenda kislánya

Székelyi József úgy ment el, ahogyan szeretett volna, hiszen mellette voltak gyermekei. Kislánya még ma is azt hiszi, hogy egyszer belép az ajtón.

Több mint két hét telt el azóta, hogy méltósággal viselt súlyos betegségben elhunyt Székhely József.

A színész mellett az utolsó napokban és órákban ott volt népes családja, akik átkísérték őt a túloldalra. Legkisebb gyermekét, Sárát is csak az utolsó pillanatokban kísérték ki mellőle.

"Mindannyian vele voltunk az utolsó napjaiban. Úgy történt az egész, ahogy szerette volna, ahogy megrendezte, eljátszotta. Végig ott voltunk mellette és próbáltunk felkészülni a tragédiára. Nem sikerült... Sári még csak hét éves, de ő is ott volt végig apu mellett. Egyedül abban a  pillanatban nem volt bent, amikor elment.

Õ nem is nagyon fogja fel, hogy mi történik.

A testvérem, Marci próbálta neki elmagyarázni a dolgot. Azt mondta: papa olyan helyen alszik, ahol nem fáj már neki semmi... De Sári azóta is mindig kérdezi: papa mikor jön haza?"

- mondta  a Star magazinnak a színész elsőszülött lánya, Fruzsina.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor: Magyarország nem enged a békéből!

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

metropol.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

mandiner.hu

Német demokrácia felsőfokon: a miniszterelnöknek magyarázkodnia kellett Orbán Viktor miatt

metropol.hu

Dárdai Pál lázban tartja Berlint, az otthonában könyörögtek neki

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd