Létrehozva: 2017.11.14.

Szégyen: Iskolákat támadnak az Iszlám Állam hackerei

Már a gyerekeket sem kímélik a terroristák, a lehetõ legtöbb fiatalt szeretnék a soraikban tudni - ezért furcsa megoldáshoz folyamodtak.

Múlt hétfőn közel 800 iskola honlapját támadták meg a hackerek az Egyesült Államok teljes területén: a weboldalak helyett egy fekete hátterű fenyegetés jelent csak meg, amely azt állította: mindenkit elszámoltatnak az elhullajtott muszlim vérért és Trump bűneiért. Ezek után az oldal átirányította a felhasználókat a Youtube-ra feltöltött propagandavideókhoz, valamint a „Szeretem az Iszlám Államot” kántálás közben a volt iraki diktátor, Szaddam Husszein képe is rendszeresen felugrott.

 

Bár a támadást gyorsan sikerült felszámolni, a hatóságokat kétségbe ejti, hogy egy ilyen nagyszabású akciót tudtak végrehajtani a terrorista hackerek – mint ahogy az is, hogy érzékeny adatokat is ellophattak, mikor célba vették az iskolákat.

A szervereket már az FBI vizsgálja, külső szakértők bevonásával próbálják megtalálni a hackereket.

A hackerek célja a pánikkeltés mellett az volt, hogy az Iszlám Államot hirdessék néhány potenciális terroristajelölt számára is – a hatóságok abban reménykednek, hogy egyetlen diák sem találta vonzónak a videókban sugárzott képet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

mandiner.hu

Tank miatt állt le a forgalom a Déli pályaudvarnál

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja