Létrehozva: 2018.02.18.

Körözés, zsaruk fogták el a külföldre tartó vonaton a magyar celebet!

A híresség Szecsõdi Karival került bajba, egy évekkel ezelõtti verekedés miatt.

Körözést adott ki a rendőrség Szecsődi Kari énekesre és Einwiller Gregorra, akit a közvélemény a magyar Ken baba néven ismerhetett meg.

Az énekes és a híresség öt évvel ezelőtt voltak szemtanúi egy verekedésnek. 

"Egy barátnőnkkel voltunk a fekete fiúk kedvelt helyén, aki vitába keveredett egy Nancy nevű lánnyal" – mondta el a Blikknek Einwiller Gregor.

H. Nancy az a lány, akit 2015 májusában, Akácfa utcai otthonában egy kínai férfi több késszúrással ölt meg.

"Egy pasi miatt vesztek össze, aki – miután minket kidobtak a helyről – kijött utánunk és a barátnőnket brutálisan megverte. A fejét egy autó szélvédőjébe verte és a betonba. Két helyen betört a koponyája, életveszélyes állapotba került. Azonnal megkezdtem az ellátását, hogy ne fulladjon bele a saját vérébe, de szerencsére a mentők is időben érkeztek, így életben maradt" - mondta el a lapnak a magyar Ken baba.

Ezután a rendőrök a helyszínen felvették a vallomásukat, illetve Ken baba és Szecsődi adatait.

"Én jeleztem, hogy a lakcímem nem egyezik meg a tartózkodási helyemmel, Kari pedig azóta már rég Németországban él. A bíróság szeretett volna beidézni, de mivel rossz helyre küldték az értesítést, nem sikerült. Már az előállításunkat is kérte, aztán körözést is kiadott ellenünk, mintha valami bűnözők lennénk" – fogalmazott Greg.

A fiú éppen édesanyjához tartott, amikor a rendőrök lekapcsolták.

"A Szerbia felé haladó vonatról szedtek és akkor még senki nem tudta, miért van ellenem körözés.

Mint egy bűnözőt, úgy vittek el és miattam késett másfél órát a vonat

– mondta Greg, aki végül a héten ment be a bíróságra tanúskodni és mint mondja, még a beléptetéskor is megaláztak, amikor becsipogott a nyelvpiercingje.

"Teljesen levetkőztettek, nagyon kellemetlen volt. Egy lakcímkártya miatt engem hurcoltak meg, miközben én csak egy szemtanú vagyok és az igazság kiderítésében segítek. Fel voltam háborodva, ráadásul pénzbírságot is kaptam."

A Blikk úgy tudja, az ügy miatt Szecsődi Karcsi is hazautazott külföldről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin