Létrehozva: 2017.06.14.

Szatyorból került elő a pisztoly, amivel lelőtték a 9 éves kislányt

Édesapja kíváncsiságának lett az áldozata egy 9 éves miskolci kislány. A szülõk azt állítják: egy szomszédjuk hagyott náluk megõrzésre néhány holmit, az õ szatyrában kutakodva került elõ az az apró pisztoly, amivel az apa halálosan megsebesítette kislányát.

Rettenetesen megrázta a tragédia a miskolci Nyitott Ajtó Baptista Iskola pedagógusait és diákjait, tudta meg a Ripost. Ide, az I. B osztályba járt az a kilenc éves kislány, akit édesapja hétfőn este véletlenül lelőtt egy pisztollyal. A %RIPOST% úgy tudja, az apának nem volt engedélye pisztoly tartására, de

nem is tudott róla, hogy a birtokában van a halálos fegyver.

A családra egy távolabbi szomszédjuk bízott rá egy szatyrot, amíg ő külföldre utazott. A szülők ennek tartalmát kezdték el átvizsgálni hétfőn este, amikor is a töltött, egyébként szinte játékpisztolynak látszó tárgy a kezébe került és elsült.

Lapunk úgy tudja, a rendőrség nem ad ki körözést, pontosan tudják a szomszéd nevét, így megpróbálják minél hamarabb felvenni vele a kapcsolatot, hogy kiderítsék, honnan származik a pisztoly. Ellene és az édesapa ellen is eljárás indulhat.

"Óriási tragédia. Veszteség az 1. B osztálynak!

Egy gyermek, aki az iskolai életének egy éve alatt óriásit fejlődött.

Értetlenül és megrendülve fogadtuk a hírt. Drága kicsi angyal. Nyugodj békében" - írta ki Facebook üzenőfalára a kislány tanárnője.

A miskolci ügy további részletei és az apa vallomása a mai Ripost napilapban olvasható. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak