Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.12.15.

Szatír zaklatja a nőket a budapesti villamoson

60 év körüli, zöld kabátos férfi tapogatott meg egy nõt. Három nagy szatyorral jár, azok mögé rejti szándékát.

A Facebookoon írta ki egy fiatal nő: undorító módon tapogatta egy idős férfi a villamoson.

Pénteken, épp a reggeli csúcsban találkozott össze, szerencsétlenségére, a 60 év körüli, alkoholtól piros arcú, zöld kabátos férfival. Utóbbi a tömött villamosra a Blaha Lujza téren szállt fel 3 hatalmas csomaggal.

A nő azt írta, ezzel próbálta elfedni, hogy valójában mit akar: "kétszer nyúlt a szoknyám alá. Azt mondta tojás van a táskájában csak az ajtóhoz tud állni, nem rakta le a táskát a földre, már tudom, hogy ezzel takart. Először óvatosan megsimította a fenekem, azt hittem kapaszkodik, eltávolodtam, majd nekem támaszkodott a nehéz szatyrával és az ujjaival a lábam között tapogatott."

Ekkor rászólt, hogy hagyja abba, különben megállíttatja a villamost, de ekkor a férfi inkább leszállt.

Bár a nőnek sokan ajánlottak segítséget, annyira megrendült, hogy szinte megszólalni sem tudott. Utólag viszont azt kéri, bárki látja, segítsen megtalálni, hogy feljelentést tudjon tenni ellene.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-