Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.04.17.

Megdöbbentő történet: Látta meg nem született gyermekét Szandi

Szandi mindig is három gyerekrõl álmodott, ami meg is adatott neki, azonban volt egy idõszak, amikor egy negyedik babán is elgondolkodtak Csabival.

Szandi egy kislányra vágyott, akit Emesének neveztek volna el.  És, bár végül a házaspár elvetette az újabb baba gondolatát, a háromgyerekes édesanyát évek múlva megszólította meg nem született negyedik gyermeke.

"Volt egy álmom, amelyben egy kislány nézett rám, és azt mondta: „Én vagyok a negyedik gyereketek, aki nem született meg.”

Nagyon életszerű volt az egész, és mély nyomott hagyott bennem. Majd pár hétre rá útközben az autóban épp elbóbiskoltam, amikor ugyanaz a kislány megszólított, és annyit mondott: „Emese”.

"Meglepő és furcsa volt ezt tapasztalnom, de semmilyen rossz érzés nem maradt bennem, pozitív emlékként gondolok rá.

Nem vagyok elutasító, sokkal inkább nyitott vagyok az ilyen ezoterikus dolgokra. Tágra nyílt szemmel nézek ezekre, és nem tudom, hogy higgyek bennük vagy sem, mindenesetre ezek ténylegesen megtörténtek, hallottam azokat a hangokat"

– mondta a Lokál-nak vissza Szandi, aki ma már semmi hasonlót nem tapasztal, helyette három csodálatos gyermekére koncentrál, akikre felettébb büszke.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét