Létrehozva: 2019.07.16.

Kitálalt Szabó Győző menyasszonya, ezt mondta a színészről

Rezes Judit és a színész hatalmas boldogságban élnek, azonban van, ami nekik is nehézséget okoz.

Hiába óriási a boldogság Szabó Győzőék családjában, a gyermeknevelés nehézségei bizony még nekik is fejtörést okoznak. A színész menyasszonya, Rezes Judit erről a blogjában számolt be, ahol azt is elárulta, mennyire különböznek a nézeteik ezzel kapcsolatban.

A mi családunkban én vagyok a szigorúbb, vagy mondjuk úgy, következetesebb. Győző a haver, aki nem akar határokat szabni, mondván, a gyerek majd úgyis megtanulja azokat.

Én abban hiszek, hogy ki kell jelölni a határokat egy gyermek számára, amiben biztonságban érzi magát, ugyanakkor a szabadságát is gyakorolhatja" - fogalmazott a kétgyermekes anyuka, majd hozzátette, szerinte kulcsfontosságú, hogy a szülők összhangban legyenek a gyermeknevelésben.

"A legfontosabb tanulság, amit most már biztosan  tudok nyolc és félév gyermeknevelés után, hogy a szülőknek egyet kell érteni, vagy legalábbis közelíteni kell egymáshoz az álláspontjaiknak, ha később nem akarnak galibát. Nyilván vannak olyanok, akiknek ez természetes, nekem is az, de valahogy ha a gyakorlatra térünk át, már nem mindig olyan egyszerű."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Az internet sztárja lett a hatalmas dubaji vihart túlélő macska - Videón a mentés

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett