Létrehozva: 2019.02.16.

Szabad-e együttműködni antiszemita pártokkal?

Frans Timmermans Soros embere, aki bevándorlóországgá akarja változtatni Magyarországot, ebben pedig szövetségese az MSZP és az ellenzéki pártok - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Hidvéghi Balázs szerint az MSZP szombati budapesti kongresszusán részt vevő Frans Timmermansnak világossá kell tennie, "hogy lehetséges-e a szocialistáknak együttműködés náci pártokkal". Ugyanis

"egy olyan párt kongresszusán vesz részt, amelynek elnöke, Tóth Bertalan maga kezdeményezte az összefogást a zsidózó, antiszemita Jobbikkal".

Az európai zöldek részéről Philippe Lamberts frakcióvezető már bejelentette, hogy ők kizárják az LMP-t, ha az összefog a Jobbikkal. A Fidesz most ugyanilyen tiszta beszédet vár Frans Timmermanstól is, hogy számára elfogadható-e az MSZP együttműködése "a zsidózó, antiszemita Jobbikkal".

Újságírói kérdésre válaszolva Hidvéghi Balázs arról is beszélt: a magyar kormány a gyermekvállalást és a családok alakítását támogatja, és

"meg akarjuk védeni magunkat minden módon a migrációtól".

Azonban vannak olyan erők Európában, amelyek nem a családokat akarják támogatni, nem a gyermekvállalást akarják ösztönözni, helyette abban hisznek, hogy bevándorlókat kell Európába telepíteni. Erről szól az európai választási kampány - tette hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: megtalálhatják a Loch Ness-i szörnyet

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Új funkciót kapott a Messenger, sokan fognak neki örülni

hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

A baloldali aktivista elárulta, így támogatják Magyar Pétert

POLITIK

Orbán Viktor: A kommunisták akartak így elhallgattatni!

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül

POLITIK

A britek szerint az oroszok külföldi zsoldosokat toboroznak

POLITIK

A Lánchíd-botrány az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye

POLITIK

Inog a szék Ursula von der Leyen alatt