Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.12.21.

Teljes agyrém: Svédországban már a szexhez is szerződést kell kötni

Elképesztõ fordulatot vett Svédországban az egész világon végigsöprõ szexuális zaklatási botránysorozat. Egy törvényjavaslat szerint ugyanis a jövõben szerzõdéshez kötik a szexet, ellenkezõ esetben bármelyik fél kérésére szexuális erõszaknak tekintik a történteket.

Svédország hamarosan a világ legkevésbé romantikus országa lehet. A skandináv országban ugyanis olyan törvényjavaslattal álltak elő, miszerint a jövőben a szexuális együttlétek előtt mindkét félnek egyértelműen bele kell egyeznie az aktusba. Az eddigi törvények szerint az számított csak erőszaknak, ha valaki nemet mond a közösülésre, vagy egyértelmű jelzéseket ad arra, hogy nem ért egyet, nem akarja a dolgot.

Mostantól azonban azokat is fenyegeti a szexuális erőszak vádja, akik az intim együttlét előtt nem kérdezik meg érthetően a partnerüket arról, hogy valóban beleegyezik-e a szexbe. Jelen helyzetben úgy fest a dolog, hogy elég a szóbeli megállapodás, a határozottan kimondott „igen”, de aki fél attól, hogy a bíróságon nem tudja majd bizonyítani igazát, annak minden lehetősége megvan, hogy írásos beleegyezést kérjen a szexuális partnerétől.

Ha kíváncsi vagy, hogy ez miként zajlik a mindennapi életben, kikre vonatkozik a törvény, és mikor lép életbe, valamint, hogy mivel indokolta a miniszterelnök a törvény bevezetését, akkor a részleteket elolvashatod a Ripost napilap csütörtöki számában. Keresd az újságárusoknál! 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány