Létrehozva: 2019.01.27.

Svédország: négy robbanás 24 óra alatt!

Ráadásul négy különbözõ városban. 2017-ben a svéd rendõrség 211 robbanásról kapott bejelentést. Bár tavalyi statisztikák még nincsenek, de az tény, hogy egyedül Malmö városában 40 robbanás történt.

Ilyen még soha nem fordult elő! 24 óra alatt négy robbantás volt Svédország négy különböző városában. Robbantottak egy
pizzériánál Stockholm egyik külvárosában, egy másik pizzériánál Göteborgban, egy háznál Varnamoban és egy lakásnál Landskronában.

Varnamoban ráadásul ez már a második robbantás volt az idén. Peter Ström a rendőrségtől azt nyilatkozta a helyi újságnak, hogy bandák háborúja állhat a háttérben. Stockholm egyik külvárosában egy nagyobb épületben történt a robbantás, amelynek része volt egy pizzéria is. Áldozatokról egyelőre nem tudni.

Három órával később

„a tanúk hatalmas robbanást hallottak Göteborgban” - mondta Christer Fuxborg, a svéd rendőrség nyugati régiójának sajtósa. Itt kimondottan egy pizzéria volt a célpont és azóta négy embert letartóztattak a támadással kapcsolatban.

Sorrendben a negyedik robbanás Landskrona városában volt. A támadás jelentős anyagi kárt okozott az épületben. Annyira erős volt, hogy az utca túloldalán lévő épület ablakai is összetörtek. Ez már a negyedik robbanás ebben a városban egyedül az elmúlt hónapban!

Ezek nagyon friss esetek, egyelőre több nem derült ki róluk. Mindenesetre 2017-ben a svéd rendőrség 211 robbanásról kapott bejelentést. Bár tavalyi statisztikák még nincsenek, de az tény, hogy tavaly, egyedül Malmö városában 40 robbanás történt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez az óriásmellű modell zaklatta az angol sztárcsapat focistáit - képek

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Ha még ettél finomat: Töltött bundás kenyér az új kedvenc

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl