Létrehozva: 2018.03.21.

Súlyos nemzetbiztonsági ügy: az izraeli nagykövet közbenjárását kérjük

A Fidesz-KDNP Izrael budapesti nagykövetének, Yossi Amraninak a közbenjárását kéri annak érdekében, hogy a magyar kormány megkaphassa a The Jerusalem Posttól a "Soros-hálózatot leleplezõ" hangfelvételt - jelentette be Hollik István a KDNP országgyûlési képviselõje szerdán Budapesten.

A Fidesz-KDNP nevében szerdán személyes találkozót kért a diplomatától, azért, hogy átadhassa az erről szóló levelet – közölte a politikus.


Mint elmondta:

abban kérik a nagykövet segítségét, hogy a magyar kormány megkaphassa azt a hangfelvételt, amely bizonyítja, a „Soros-hálózat” nemzetbiztonsági szempontból veszélyes módszerekkel akarja megzsarolni Magyarországot.
 

A lap oknyomozó munkájának köszönhetően készült egy hangfelvétel, amiből kiderül, hogy Dénes Balázs, az egyik „Soros-szervezet” vezetője a német kormányon és német vállalatokon keresztül akarja megzsarolni Magyarországot. Ezzel akár kockára téve több tízezer magyar ember munkahelyét is – jelentette ki Hollik István.
    

A nagykövetet közbenjárását a súlyos nemzetbiztonsági kockázatokra tekintettel kérik

– mondta a kereszténydemokrata politikus.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

vg.hu

Ezen múlhat az újabb benzinárstop – közölte a KSH a régiós üzemanyagárakat

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

Elsóztad a levest? Ezt az egy trükköt jegyezd meg, mert megmentheted az ételt vele

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja