Létrehozva: 2018.05.04.

Kendőzetlen vallomást tett Stohl Luca: ezt gondolja az apjáról

Különleges apa-lánya kapcsolat van Stohl Luca és híres édesapja, Stohl András között.

Stohl Lucát megértő szülőkkel áldotta meg a sors. Azt mondta, nem ismeri az apai szigort és édesapjára, Stohl Andrásra nemcsak apaként, hanem barátként is tekint.

"Gyerekkoromban, ha bánatom volt, inkább anyához fordultam, úgy éreztem, ő ért meg a legjobban. Tinédzserkoromban sem változott a helyzet, de sokkal jobban elmélyült az apával való kapcsolatunk is."

Már nemcsak szülőként tekintettem rá, hanem az egyik barátomként is. Azóta nincsenek titkaink egymás előtt.

"Az életemben van egy úgynevezett bizalmi hálóm, amelyben ő, édesanyám, a párom és a legjobb barátnőm kapott helyet. Minden fontos dologról tudnak, ami velem történik" - mondta el a FEM3 Café műsorvezetője a Best magazinnak, és bár ritkán látta Bucit, kapcsolatuk mindig zökkenőmentes volt.

"Modern felfogású szülő volt. Nem is tudom, képes-e egyáltalán szigorú lenni. A testvéremmel, Rebekával volt, hogy összekaptunk, nyúztuk egymást. Egy ideig ez ment, majd apa egyszer csak megemelte a hangját."

Teljesen ledöbbentünk, nem voltunk hozzászokva ehhez a helyzethez, mert sosem kiabált velünk, az apai szigort nem ismerem.

Luca a fiúügyeibe is beavatta a papáját. Egy jelentős eseményről azonban késleltetve tájékoztatta őt. Buci azt hitte, a lánya elsőként mesélte el neki szüzessége elvesztését, de később kiderült, csak második vagy harmadik volt a sorban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt