Létrehozva: 2017.08.25.

Nincs egyszerű helyzetben Stohl András, ezt nem gondoltad volna róla

A népszerû színész õszintén mesélt a körülményekrõl.

Sokaknak másfél millió forint az éves keresete, míg mások azt mondják, egy hónapra is alig elég ennyi pénz. Ez utóbbi csoportba tartozik Stohl András is.

A színész a Magyar Narancsnak adott interjújában beszélt arról, hogy ez az összeg a minimum, amit otthon le kell tennie az asztalra.

Ebben a gyerektartástól a ház hiteléig sok minden benne van.

"Õrület, de ez még ugyanaz a házhitel, amit már akkor fizettem, amikor a Zsámbéki-féle szakítás történt a Katonával" – mondta Buci.

Szavaiból rögtön kiderül, ez a hatalmas kiadás nem tartalmaz semmiféle luxust vagy extra szórakozást.

Hozzátette, az ő korára már csúcsgázsikat lehet kérni színházban és filmben egyaránt, de még ez a csúcs is alig elég a megéléshez. Ezért vállal plusz szerepeket. A színházi csúcsgázsi egyébként 500–600 ezer forint havonta.

Ezt ötvenéves korára érheti el az ember. Az átlagkereset  háromszázezer forint körül lehet, de nagyon sokan keresnek száznyolcvan-kétszázezret, amiért nagyon sokat kell játszani

– folytatta.

De mire költhet havonta másfél milliót?

A színész, a látszat alapján nem él nagy lábon, öltözködését az egyszerűség jellemzi. Az autóját is használtan vette. Amint Stohl az idézett interjújában is említette, hogy fóti otthonát még mindig hitel terheli. Ennek vélhetően a devizahitel az oka, aminek törlesztőrészlete ma már a háromszorosa is lehet az eredetinek.

Gyerektartást kell fizetnie két kiskorú gyermeke, Franciska és Bandika után. Mivel Bandika még nincs hároméves, és Ancsika nem dolgozik, a színész a fóti otthon fenntartási költségeit is állja. Két nagyobb lánya, Luca és Rebeka már nagykorúak, előbbi keres már, de Rebeka még iskolás, tehát nyilván, ha szükséges, az ő kiadásait is támogatja.

Sőt Stohl korábban maga beszélt arról, hogy nővérét és édesanyját is segíti. Új szerelmével, Évával albérletben élnek, amit szintén fenn kell tartani. Nem csoda, hogy Stohl mostanában minden munkát elvállal, ami szembejön.

"Most a munka teszi ki a napjaimat, egy szigorú rendszerben élek. Sem időm, sem energiám a bohémságra" – mondta korábban a Borsnak, és még arról is beszélt, hogyan bánik a pénzzel.

Sosem tudtam spórolni, remélem, most menni fog.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: megtalálhatják a Loch Ness-i szörnyet

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

SZTÁRDZSÚSZ

„Nem akarom túlnőni Lacit” – Lukács Laci miatt nem akarta vállalni a Kincsvadászokat a Tankcsapda dobosa

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról