Létrehozva: 2016.11.24.

Vége a kapcsolatának? Sejtelmesen nyilatkozott Stohl András!

A színész eredetileg arról mesélt, mennyire fél a haláltól, de közben érdekes elszólást tett.

Különös interjút adott Lovász Lászlónak a Lakástalkshow című műsorban Stohl András. A színész arról beszélt, mennyire fél a haláltól, de elmondta azt is, hogy a bírónő évekkel ezelőtt szerinte jó döntést hozott, amikor letöltendő börtönbüntetésre ítélte őt - írja a Lokál.

"Tök igaza volt a bírónőnek, amikor azt mondta, hogy erre nekem szükségem volt. Jót tett azzal, hogy leültetett. Ezért a bűncselekményért egy átlagember felfüggesztett börtönt kapna. Kimondta a bírónő, hogy nekem akar jót. Húzogattam az oroszlán bajszát, és úgy érezte, hogy ez most már kell nekem."

Stohl úgy érzi, a felhőtlen jókedvét kiölte belőle a börtön és a balesete körüli botrányok. Annak ellenére pedig, hogy kétszer is súlyos balesetet szenvedett, retteg az elmúlástól, és képtelen megemészteni, hogy negyvenkilenc éves lett.

Negyvenkilenc éves vagyok, amibe belehalok. Belerokkanok, és nem bírom feldolgozni, hogy már itt a B-oldal

Mindez viszont semmi ahhoz képest, amit az interjú végén mondott. Az arra enged következtetni, hogy valami egészen nincs rendben, sőt, talán nagy változás következett be a magánéletében.

„Most vannak körülötted, akik vigyáznak rád? Hogy ne húzogasd újra az oroszlán bajszát?” - tette fel a kérdést a riporter.

Nem hazudtam egyáltalán ebben az interjúban. Most sem kívánok

Hogy a furcsa kijelentés mögött miféle igazság áll, az egyelőre rejtély, azonban könnyen lehet, hogy a színész így akarta megüzenni a nyilvánosságnak, hogy ismét szabad a szíve.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Főügyész a Schadl-ügyről: Varga Juditot tanúként hallgattuk ki

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Egészen elképesztő, megrázó részleteket árult el Varga Judit a Magyar Péterrel töltött évekről

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde