Létrehozva: 2017.03.21.

Otthagyja a munkahelyét, hátat fordít Eszenyinek Stohl András!

A színész képtelen összeegyeztetni a teendõit, ezentúl talán szabadúszóként tevékenykedik majd.

Feladja a munkáját az Eszenyi Enikő vezette Vígszínházban Stohl András, a megkeresései ugyanis annyira megszaporodtak, hogy képtelen lenne ellátni a feladatát

A színész társulati tagsága erősen leszűkítette a lehetőségeit, ezért úgy döntött, egy időre kiválik a Vígszínház társulatából annak érdekében, hogy minél több új kihívást tudjon elvállalni.

"András nagyon szeret a Vígszínházban dolgozni, fantasztikus szerepeket kapott, azonban egyre több feladattal is megkeresték kívülről, más színházaktól, ezek a kihívások pedig érdekelték. Néha kifejezetten problémás volt az egyeztetés a Víggel, leginkább más színházak esetében okozott kellemetlenséget" - mondta el a Blikknek egy informátor. 

Azt, hogy a döntés végleges vagy átmeneti, még maga Stohl sem tudja, mindenesetre izgatottan tekint a jövőbe.

"Magam sem tudom még pontosan, hogy fizetés nélküli szabadságra megyek, vagy szabadúszó leszek ettől az évtől.

Nyáron egy olyan munkába vágok bele, amilyennel eddig még nem foglalkoztam, és ezt nem fogom tudni összeegyeztetni a színházzal.

Még nem sikerült megegyeznem a színházzal, hogy társulati tagságom hogyan alakuljon a továbbiakban" - mondta el a lapnak a színész.

Stohl jelenleg öt darabban játszik a Vígszínházban, így júliusig több mint harminc alkalommal láthatják még őt a színpadon a nézők.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle