Létrehozva: 2017.12.01.

Stohl András szenved, amiért elhagyta Ancsikát

Stohl András hálás egykori kedvesének, és imádja a két gyermeket, akiket világra hozott.

Stohl András  még az év elején döntött úgy, hogy elhagyja a családi fészket és új életet kezd. Hamar rátalált a szerelem, s azóta Vicával töretlen a kapcsolatuk. 

Stohl azonban mégsem felhőtlenül boldog, hiszen bűntudat gyötri, amiért Ancsikával együtt gyermekeit is hátrahagyta. A színész minden pillanatot megragad, hogy együtt lehessen a kislányával és a fiával.

"Nagyon fontos, hogy a gyermekeim ne szenvedjék meg, hogy elköltöztem.  Persze lehet engem megvetni, kövekkel megdobálni, micsoda férfi az, aki elhagyja a családját, és még sír, hogy milyen nehéz neki. De azt gondolom, sok családban megesett már hasonló, és ettől még nekem is fáj a döntésem. 

Minden alkalommal, amikor találkozom velük, majd elindulok tőlük, a szívem elfacsarodik. Nagyon nehéz!

"Az az álmom, hogy egyszer újból lesz egy nagy házam – most albérletben élek –, és mind együtt leszünk. A nagylányaim a párjaikkal, a volt párom, ha lesz családja, és én Vicával. 

– álmodozott a színész, aki a Best-nek elmondta, idén Ancsikával és a két közös gyermekükkel ülnek majd a karácsonyfa köré. András majd akkor megy haza a saját otthonába, ha már a gyerkőcök elaludtak. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget