Létrehozva: 2017.12.04.

Kiderült Stadler József titka: így jutott mindennap hatalmas összeghez

Stadler József haláláig üzletelt, és ha nem következik be a tragikus vég, szinte biztos, hogy ismét talpra áll.

Stadler József naponta ötvenezer forintot kapott az utóbbi két évben. Azt a helyiek sem tudják, ki küldte a pénzt, de az mindenki állítja, hogy a postás mindennap ugyanakkor kopogtatott a vállalkozó ablakán.

Azt beszélik, Stadler Józsefnek halálakor is volt egymillió forint a zsebében. Utánajártunk a pletykáknak, és kiderült, Józsi bácsi, míg élt, nem állt le, üzletelt és pénzt csinált mindenből. Valaki őt is segítette, de az is lehet, hogy egy tartozást egyenlítettek ki neki.

"Mindennap, két éven át, jött a postás és ötvenezer forintot hozott Jóskának. Soha nem mondta meg, hogy ki küldi a pénzt, de szerintünk valamelyik régi üzletfele lehetett, aki a szabadulása után segített neki életben maradni

– mondta Krisztián, az akasztói juhász barátja, aki szerint Stadler nagy dobásra készült, amitől ismét talpra állhatott volna. 

Hogy miben látta meg az újabb milliókat az akasztói juhász, azt megtudhatod a %RIPOST% hétfői lapszámából. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni