Létrehozva: 2017.11.22.

Szívszorító, mire készült Stadler József a halála előtt

Az akasztói juhásznak számtalan terve volt, ám ezeket sosem tudta megvalósítani.

Gyászba borult Akasztó, miután kedden hajnalban a dunaújvárosi kórházban elhunyt Stadler József. A vállalkozó két héten át feküdt a kórházban kómában, ám szerettei hiába reménykedtek, a teste feladta a harcot, 66 éves volt.

Pedig Stadlernek nagy tervei voltak: vissza akarta szerezni a stadionját, és feleségül szerette volna venni a fiatal menyasszonyát. Ehelyett most szombaton eltemetik őt, szeretett falujában, Akasztón.

Szombaton fél tizenkettőkor Akasztón, római katolikus szertartás szerint temetjük el Józsit.

Az utolsó pillanatig azért dolgozott, hogy visszaszerezze a stadionját, a földjeit, a halastavát.

Abban bízott, a bíróság hamarosan megítéli neki a 400 millió forintos kártérítést, amiből felújította volna a híres akasztói stadiont.

Azt tervezte, amint birtokba veszi a stadiont, levág öt birkát és óriási ünnepséget csap, amire meghívja a barátait. Sajnos ezt már nem érhette meg" - mondta el a Lokálnak Józsi bácsi barátja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár