Létrehozva: 2017.10.05.

Megdöbbentek a tudósok, amikor kiderült a spermateszt eredménye

Elképesztõ eredménnyel zárult egy spermakutatás. A tudósok mikroorganizmusokat találtak az emberi örökítõ anyagban, na de milyeneket!

Egy új tanulmány megdöbbentő eredményeket tárt a nagyközönség elé: kimutatták, hogy a spermában legalább huszonhétféle vírus található. Nem is akármilyenek: vannak közöttük olyan veszélyes kórokozók is, mint  a súlyos vérzést, végül halált okozó Ebola vírus, vagy a mumpsz.

Az Oxfordi Egyetem által összeállított kórokozólistán olyan vírusok is szerepelnek, amik csak átmenetileg vannak jelen a spermában – vagyis azt követően, hogy az illető elkapta a fertőzést. De akadnak olyanok is, amik évekig benne maradnak. Azonban pánikra nincs semmi ok: ugyanis attól, hogy a vírus kimutatható, még nem fog automatikusan fertőzést okozni.

A legtöbb esetben ugyanis nem az aktív vírus,  hanem a genetikai örökítőanyaga van a spermában – mondta a kutatást vezető Alex Salam. A kutatók szerint azért maradnak meg a vírusok a spermában, mert az immunrendszer nem dolgozik olyan hatékonyan a herékben, mint a test többi részén. Azonban azt, hogy melyik betegség vírusa aktív és melyik nem, még további tesztekből kell kideríteniük.

Addig is, míg kiderül, érdemes továbbra is nagy hangsúlyt fektetni a védekezésre - ugyanis egy meggondolatlan éjszakából nagyon súlyos betegségek lehetnek később.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg