Létrehozva: 2016.06.21.

Sosem látott fotókkal ünnepeltek a magyar sztárok

Felbolydult a sztárvilág, a celebek többsége átvette az amerikai szokást, és az édesanyák mellett az apák napjáról is megemlékeztek.

Június harmadik vasárnapján egy kevésbé elterjedt ünnepnap van hazánkban: az apák napját itthon alig tartják. Hazai celebjeink egy része azonban ezzel nem ért egyet, ők a Facebookon is megosztották az örömteli pillanatokat.

Berki Krisztiánt két és féléves kislánya, Natasa Zselyke halmozta el szeretetével: édesanyja segítségével süteményeket és rajzot adott apukájának.

Kocsis Tibor egy fekete-fehér képpel emlékezett meg a napról, rajongói szerint pedig megszólalásig hasonlít édesapjára!

Dukai Reginának a fotója alapján nagyon szoros a kapcsolata apukájával, az ő oldalán pedig a kommentelőkkel azon viccelődtek, hogy az édesapa teljesen úgy néz ki, mint Walter Matthau.

Pirner Almáék idén élték át szülőként először az anyák és apák napját is, a rúdtánc oktató erről megható fotót posztolt, és ott köszöntötte fel azokat a férfiakat, akik mindig a családjuk mellett állnak, történjék bármi.

Király Linda és Király Viktor éveken át éltek Amerikában, így egyértelmű, hogy számukra természetessé vált ez a nap. A testvérpár ugyanazt a képet rakta ki, a legmenőbb, rocksztár apának kívántak boldog ünnepeket. Mindezt pedig egy igazán autentikus és menő fotóval illusztrálták.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott