Létrehozva: 2019.05.07.

Sorsdöntő fordulat a várpalotai kettős gyilkosság ügyében

A Veszprém Megyei Rendõr-fõkapitányság befejezte a nyomozást azzal az üggyel kapcsolatban, melyet egy 40 éves berhidai férfival szemben folytatott tavaly szeptember óta.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, bejelentés érkezett a rendőrségre még tavaly, hogy kettős gyilkosság történt a várpalotai Baglyas-hegy egyik utcájában. Egy 22 éves nőnek és 2 éves kisfiának a holtestét találták meg. A nyomozók a helyszínelés során minden nyomot megvizsgáltak, ennek eredményeként a rendőrök négy órán belül elfogták a nő és a gyermek megölésével gyanúsítható 40 éves berhidai férfit.

A férfit előállították, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását még tavaly szeptember végén.

A 40 éves férfival szemben több ember, valamint tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt – igazságügyi szakértők bevonásával – folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügyben keletkezett iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-