Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.09.07.

Soros pártot alapít Magyarországon. Õk lesznek a húzónevek?

Rövidesen párttá alakul a Migration Aid, amit akár Migráns Touristnak, migránsokat utaztató utazási irodának is fordíthatnánk. Csak azért, hogy ne kelljen bevándorlási különadót fizetniük.

Értesülésünk szerint az új Soros-pártnak húzóneve lehet a korábban már sztárolt, bűncselekményekért már jogerősen elítélt Baba, és a korábbi szóvivő, újabban muszlim kendőt viselő Zsohár Zsuzsa is. A leggyakrabban szereplő vezető, Siewert András után ugyanis ők a leginkább ismert személyiségek.

A nevükben sokan követtek el bűncselekményt

A Migration Aid-nek már a megszületését is ijesztő botrányok jellemezték. Folytak és tűntek el a Soros-milliók mindenfelé, még egy igazi bankszámlája sem volt a szervezetnek. Zsohár Zsuzsa a szervezet korábbi szóvivője egyszer őszinteségi rohamában ezt találta nyilatkozni a 24.hu-nak:

„Tudok olyat, hogy a Mig Aid nevében követtek el bűncselekményt. De persze sokat kerestek a menekülteken a taxisok, szállodák, éttermek, sportáruházak, lakberendezési boltok, élelmiszer-üzletláncok, müzliszelet-gyártók, ásványvizesek. Plusz a feketegazdaság. "

Napi kétmillió euró ment át a határon azzal, hogy innen hordták az embereket.

 Zsohár azért is fontos lehet az új Soros-pártnak mert viszonylag ismert arc, már több politikai akcióban is részt vett.

A választások napjáig, április 8-ig azzal reklámozta magát a Facebookon, hogy muszlim kendőt hord a fején, azt jelképezve, hogy minél több iszlamista migránst kell beengedni Magyarországra.

Fontos lehet a Soros-féle politikában Zsohár Zsuzsa azért is, mert bármikor képes látványos akciókra. Például kamerák kereszttüzében esett azonnal(!) szerelembe egy migránssal, aki éppen hogy csak kiszállt a gumicsónakból a görög tengerparton.

Sztárjuk Baba, a hírhedt csaló

Információink szerint az új Soros-párt számít Babára, az alvilág jól ismert figurájára is, aki elsők között lett a Migration Aid reklámarca. Nem győzte sztárolni az RTL Klubtól a Forbes magazinig a migránspárti média, hamarosan ő lett a szervezet megtestesítője. Ételt osztott, vállon veregetett, de hogy csak pár hónappal korábban jött ki a börtönből, azt mély hallgatás övezte.

Baba, azaz Tóth Csaba Antal ugyanis, amint azt a %RIPOST% elsőként megírta,  egy nagyon súlyos, 98 milliós (az ítélet szerint pontosan 98 millió 899 ezer forintos), 35 rendbeli, nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalássorozatért és 10 rendbeli közokirat-hamisításért kapott 4 és fél évet.

A Migration Aid képviselői még afölött is szemet hunytak, amikor Babát a rendőrök, többük szeme láttára  letartóztatták. Egy rutinigazoltatáskor a Keletiben kiderült, hogy Baba – persze az igazi nevén – országos körözés alatt áll, egy újabb, általa elkövetett súlyos bűncselekmény-sorozat miatt… Sztárolták bármi áron.

Sztárolta az RTL és a Forbes magazin

A sztárolás profin zajlott, a „nagydarab”, agyontetovált férfit kézről-kézre adták a kereskedelmi televíziók. Valóságos kultikus figura vált belőle. Hivatalos személyként is fellépett a Migration Aid nevében. Amikor a Keleti pályaudvar szomszédságában kijelölték a tranzitzónát, ő vette át a fővárosi önkormányzattól, aláírásával igazolva, a Migration Aidnek biztosított területet…

Hogy mindeközben a szervezetnek nem volt számlaszáma, senkit nem érdekelt. Miközben sokmilliós értékben áradtak hozzájuk a jóindulatú emberek adományai.

Az új Soros-párt harmadik legfontosabb embere egyértelműen Siewert András lesz, akiről nemrég kiderült, hogy aktív és kiterjedt kapcsolata van külföldön, Németországban például közvetlenül a katonai attaséval tartja a kapcsolatot. 

Minden a pénzről szól?

Siewert András egy hangfelvételen elismerte, hogy a Soros tevékenységének legfőbb célja, hogy maximalizálja politikai befolyását Magyarországon.


„Végeredményben minden a pénzről szól. Ebben biztos vagyok”

– tette hozzá szó szerint, kivételesen nagyon őszintén.

Siewert elárulta azt is, hogy a Migration Aid a tranzitzónába való bejárását arra használta fel, hogy illegális adatbázist építsen a menekültekről, méghozzá titokban…

 

A titokban készült hangfelvételen Siwert megerősítette, hogy egyértelműen Soros-féle, a milliárdos érdekeit szolgáló szervezetek Magyarországon a Helsinki Bizottság, a Menedék Egyesület, a Társaság a Szabadságjogokért, az Amnesty International és az Artemisszió Alapítvány.

Arról is beszámolt, hogy ő maga tagja az Egyesült Királyságban nonprofit szervezetként bejegyzett Migration Aid International igazgatóságának is.

 

Soros irányít mindent

Ráadásul a Migration Aid szoros kapcsolatban van több szerbiai szervezettel is, olyanokkal, mint például az Info park, a Fresh Response, a Refugee Aid Serbia, a Refugee Aid Miksaliste és a Rigardu e. V.

A Migration Aid gyakorlatilag élő, állandó kapcsolatot ápol ezekkel a szerbiai szervezetekkel, méghozzá a tranzitzónába belépő migránsok miatt. A Migration Aid munkatársai és maga Siewert is gyakran átjár a szerb oldalra.

Az új pártalapítás egyértelműen Soros György sugalmazására kerül sor. Ebben az új szervezeti formában nagyobb esélyt látnak arra, hogy még erősebb migránspárti befolyásra tegyenek szert, nem beszélve arról, hogy így a jogszabályok kijátszásával esetleg megúszhatják a bevándorlási különadót.

Az persze külön kérdés, hogy hány ember szavaz majd Babára, a bűnözőre és a fejkendős Zsohárra, a nyíltan Soros-ügynök Siewertről nem is beszélve.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti