Létrehozva: 2016.06.15.

Soroksári gyilkosság: szorul a hurok a gyilkos körül

Újabb szemtanúkat keres a rendõrség az évekkel ezelõtt meggyilkolt kocogó nõ ügyében!

Eddig úgy tűnt, minden szemtanút meghallgatott már a rendőrség. Legfrissebb felhívásukban azonban újabb szemtanúkat keresnek a 2013. szeptember 25-én meggyilkolt Kardosné Gyurik Krisztina ügyében! Ez akár azt is jelentheti, hogy újabb információk birtokába jutottak!

"A bűncselekmény felderítése érdekében

szükségesség vált több, a rendőrség előtt ez idáig ismeretlen személy kihallgatása"

- indokol a rendőrség honlapján. Továbbra is a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály Életvédelmi Osztálya nyomoz az ügyben, ők a következők jelentkezését várják:

- annak, az alábbi képeken szereplő Renault Megane Grandtour személygépkocsit vezető személynek, illetve a gépkocsit, utánfutót felismerő személynek a jelentkezését, aki a fenti napon 20 óra 20 perc és 20 óra 30 perc közötti időben egytengelyes, ponyvás utánfutójával a Budapest XXIII. kerület Vízisport út irányából a Fővárosi Csatornázási Művek felé haladva befordult a kerékpárútra, majd onnan 40 perc múlva kihajtott,          

- annak a személynek a jelentkezését, aki személygépkocsijával a fenti napon 20 óra 30 perc és 20 óra 40 perc közötti időben a Budapest XXIII. kerület Vízisport út irányából a Fővárosi Csatornázási Művek felé haladva befordult a kerékpárútra, majd onnan 30 perc múlva kihajtott,

- annak a 40 év körüli, kb. 170 cm magas, sportos testalkatú férfinek a jelentkezését, aki 2013. szeptember 25-én 19 óra 15 perc körüli időben a Budapest, XXIII., Szigetdűlő középső útján kialakított kerékpárútnak a Fővárosi Csatornázási Művek Szennyvíztisztítójához közel eső szakaszán Mountain Bike kerékpárját javította,

- annak a kerékpáros ruhába öltözött férfinak a jelentkezését, aki szintén ugyanezen a napon 21 óra körüli időben az említett kerékpárút szennyvíztisztítóhoz közelebb eső szakaszán, az erdő mellett várakozott kerékpárjával,

- illetve várjuk azon személyek jelentkezését is, akik a fenti napon 20 órát követően 2013. szeptember 26-án 01.00 óráig bezárólag a Budapest, XXIII. kerület Szigetdűlő középső útján kialakított kerékpárúton tartózkodtak.

A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemeges információval rendelkezik, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy a „Telefontanú” 06-80-555-111 zöld számán, illetve a [email protected] e-mail címen.

      

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak