Létrehozva: 2017.11.04.

Kiderült a titok: Ezért végezhetett szüleivel a soproni kettős gyilkos

A társasház egyik lakója úgy döntött, nem hallgat tovább. Elmondta, mi történt pénteken a Kazinczy Ferenc téren.

Horrorfilmbe illő jelenet játszódott le pénteken a soproni Kazinczy Ferenc téren, ahol az egyik társasházbankét holttestet is találtak a reggeli órákban. A %RIPOST% azóta kiderítette, hogy a felkavaró ügyben a 42 éves Róbertet gyanúsítják, most pedig újabb sötét titkok derültek ki a férfiről, aki saját szüleit verte agyon egy kalapáccsal.

"Gyerekkora óta ismertem Robit. Nyughatatlan fiatal volt, folyton ment. Sokat beszélgettem vele a horgászatról, imádott pecázni az édesapjával. Itt élt a szüleivel, ezért néha még ugrattam is, hogy mikor nősül már meg "

jellemezte a férfit a Borsnak a lépcsőházban élő Gábor, aki szerint a férfi pszichés beteg volt.

"Tavaly volt az első komoly dühkitörése. Akkor is a rendőröknek kellett közbeavatkozniuk, bár akkor nem bántotta a szüleit. Két-három hétre a pszichiátriára került, majd kiengedték, de az orvosok azt mondták, hogy mindennap szednie kell a gyógyszereket. Valószínűleg a gyilkosság előtt elfelejtette bevenni őket vagy a szülei nem ellenőrizték, és újra kijött rajta az agresszió. Józsi bácsi buszsofőrként dolgozott, Piroska néni rokkantnyugdíjas volt. Minden ismerősük sajnálja őket, nagyon rendes emberek voltak" - tette hozzá könnyezve a lakó.

A Győr-Moson-Sopron Me­gyei Rendőr-főkapitányság azonnal őrizetbe vette a férfit, aki dühkitörése közben állítólag a zsarukat is megfenyegette.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

metropol.hu

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben

NÍNÓ

Tragédia: nem tudták megmenteni a gyalogost, miután nekicsapódott egy autó