Létrehozva: 2018.07.24.

Kiderült az igazság: Csak így képes felejteni Somló Tamás özvegye

Már két éve, hogy örökre lehunyta a szemét az énekes, de szerettei máig sem tudták feldolgozni a hiányát.

Somló Tamás hosszan tartó betegség után, 2016 nyarán hagyta itt a földi létet, és bár fizikailag megszűnt létezni, dalaival sokakban él tovább.

A zenész özvegye, Gyöngyvér máig nem tudta feldolgozni a tragédiát, úgy érzi, hogy Tamás még mindig vele van. Közös lányukkal, a tizennyolc éves Lilivel gyakran járnak ki a temetőbe, mert Tamás sírjánál megnyugvásra lelnek.

Az emlékezés mellett azonban van még valami, ami segít Gyöngyvérnek, hogy továbblépjen.

„A sport mindenben segít nekem"

– mondta a Borsnak az özvegy, aki - Facebook-bejegyzései alapján - sokat fut, megesik, hogy napjában tíz kilométert is megtesz, így vezetve le a feszültséget.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek