Létrehozva: 2019.02.23.

Előző életéről vallott, elképesztő dolgot állít Soma Mamagésa

Mindig is foglalkoztatta a lélekvándorlás, saját múltjáról is többször mesélt már.

Különös dolgot állít Soma Mamagésa! Elmondása szerint egy szakember segítségével sikerült visszatekintenie egyik előző életére, amikor egy csehországi faluban élt.

"Egy alkalommal szakember segítségével utaztam vissza a múltamba. Az ágyon feküdtem, amikor egyszer csak megszólaltam csehül - kezdte a Borsnak Soma.

Hipnózisban elmondtam, hogy egy Jestankovic nevű családban élek egy Petruvka nevű faluban.

Szikár, vörös hajú férfi voltam, és egy szilvafa előtt álltam. Örökbefogadott, árva gyerek voltam, és egyetlen emberhez ragaszkodtam, a mostohatestvéremhez, aki 1872-ben meghalt egy pestisjárványban" - jelentette ki, majd azt is elárulta, felkereste Csehországban az állítólagos testvér sírját.

"A fejfára 1872 volt írva, és a helyi plébános mondta, hogy itt a járványban elhunytak nyugszanak egy tömegsírban.

A testvérem is köztük volt, akinek ezután a felhőkből kirajzolódott az arca, és engem nézett.

Akkor és ott elbúcsúztam tőle, ha már az előző életemben nem volt erre lehetőségem" - mondta Soma.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

hirtv.hu

Gulyás Gergely: Épeszű ember nem tárja a nyilvánosság elé a feleségével folytatott beszélgetést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter