Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.11.14.

Óriási botrány tört ki Som Lajos temetése miatt

Mindenki mást tudott az október 30-án elhunyt zenész temetésérõl. Talán már soha nem csitul el a családi viszály?

Még saját hozzátartozóival sem közölték, hova temetik pénteken az október 30-án elhunyt Som Lajost.

Így a Piramis alapító tagjának édesanyja azt hitte, hogy fiát a családi sírhelyen helyezik majd örök nyugalomra, és fogalma sem volt arról, hogy valójában a Farkasréti temetőben vesznek majd végső búcsút Somtól.

"A családnak megvan az urnahelye az Új köztemetőben, ott van Lajos helye is. Szegény mama egyedül maradt, a férje régen meghalt, nyolc éve a lánya is, most pedig a fia. Még azt is csak személyes érdeklődésre tudtuk meg a temetkezési vállalattól, hogy koporsós temetés lesz. Ha a nyolcvanhét éves anyuka meg akarja látogatni a fia sírját, akkor Kőbányáról kell elmennie a Farkasréti temetőbe, ami nonszensz"

- panaszolta a VideoLife-nak a zenész unokatestvére, dr. Som László.

A temetés körüli vita három fél között zajlott, mást akartak Som rokonai, özvegye, Erzsi, első felesége, Karda Bea és lányuk, Nikolett. Végül Beáék akarata érvényesült.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban