Létrehozva: 2017.07.24.

Nincs tovább, kilátástalan helyzetben van a magyar sztár

Kórházban ápolják Som Lajost, miután már lábra sem tud állni.

Nem ment el először orvoshoz a legendás Piramis együttes alapító tagja, azt hitte, majd magától meggyógyul. Pedig amióta kirabolták és megverték az utcán, csak bottal bír járni. Mindez már öt éve történt, de a helyzet nem javult, korlátozott mozgásképességű lett.

„A lábam még a lépcsőn volt, amikor a fickó lerántott, és ahogy földet értem, teljesen kifordult. Azóta szenvedek vele, de ilyen ramaty állapotban még nem voltam. Idegesít, de nem hagyom magam – panaszolta az önkormányzati lakásban élő Som Lajos a Blikk napilapnak.

A zenész felesége elmondta azt is, hogy ha minden jól megy, a héten engedik haza urát, de otthon is gyógytornáznia kell.

„Miután a fizikai állapotomat felmérték, olyan radikális gyógytornát írtak elő, hogy most is azért ülök itt egy helyben, mert csillagokat látok az izomláztól. Ettől függetlenül magamban is szoktam gyakorlatozni itt, a vaságynál. Még nem adtam fel, hogy visszatérjek a színpadra!”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Sydney van den Bosch

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”