Létrehozva: 2016.07.18.

Sokszoros német válogatott sztárra hajt a Fradi!

Van der Vaartra kevés az esély, de... Doll nem adta föl, hogy nagy múltú klasszist hozzon az Üllõi útra.

Az albán Partizani elleni BL-selejtező (1-1) kapcsán terjedelmes interjút adott a Transfermarktnak a Ferencváros edzője. Thomas Doll többek között elmondta: külföldi ajánlatai ellenére azért hosszabbított szerződést a Fradinál, mert az eddigi sikerek után még nagyobb terveket dédelget itt, mert az utóbbi évek kiábrándulása után Budapesten újra megszerette az edzői szakmát, és mert a folyamatosan fejlődő játékosaival élmény felépíteni valami nagyot.

Ez volt az egyik legjobb döntésem, amit valaha is meghoztam

- utalt Doll az FTC-hez szegődésére.

A német szakember kiemelte: a munka terén nem sok a különbség Magyarország és hazája között, de neki óriási könnyebbség, hogy nem kell nap mint nap, sőt egész nyáron a sajtóval foglalkoznia. A játékstílus hasonló, s bár a Bundesliga magasabb színvonalú, szerinte pár magyar csapat megállná a helyét a német másodosztályban, a Fradi pedig – jobb napjain – a német élvonal hátsó régiójában is.

Ami a magyar válogatottat illeti:

A nemzeti csapat szenzációsan játszott a tornán, elsőrangúan képviselte a magyar futballt.

Ennél jobban tán nem is mehetett volna. Bernd Storck és Andreas Möller a stábjukkal csodálatos munkát végeztek”

- utalt a magyar Eb-szereplésre Doll.

 

(Kattints! Folytatás a következő oldalon!)


 

Az elsősorban a focisták átigazolásaira szakosodott portál természetesen érintette a Fradi neves kiszemeltje, Rafael van der Vaart ügyét is. A holland világsztár helyett azonban Doll nagyobb esélyt lát egy német klasszis Budapestre csábítására.

Ez valószínűleg sajnos egy álom marad

- utalt Van der Vaart szerződtetésére az FTC szakvezetője: „Remek futballista, de még kétéves szerződése van Sevillában. Az átigazolása aligha reális. Ki állná a fizetését?”

 

 

Vele ellentétben egy korábbi Doll-kiszemelt, Piotr Trochowski – aki tavaly próbaedzésen is részt vett a Fradinál – elérhető lehet. A 35-szörös német válogatott, a Bayernnel bajnok és kupagyőztes, a Sevillával Európa-liga-győztes veterán akkor az Augsburgnál kötött ki, de most csapatot keres…

„Kapcsolatban állok vele. Ha újra egészséges, és részt venne a csapatunk edzésén, mindig

szívesen látjuk Budapesten. Az ajánlatunk továbbra is él. Napokon belül beszélünk telefonon.

Thomas Doll a beszélgetés végén elmondta: természetesen naprakész a Bundesliga történéseiből, de „sok mindennek kell történnie ahhoz, hogy belátható időn belül elhagyja a Fradit”.

Hihetetlenül jól érzem magam a Ferencvárosnál.

Két kupagyőzelem, egy bajnoki cím, egy Szuperkupa és egy Ligakupa – öt cím két és fél év alatt. Ilyesmit nem egykönnyen ad föl az ember. Még nem jött el ennek az ideje, és nem ülök a bepakolt bőröndjeimen.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Követelőző fekete migránsokkal telt meg a híres New York-i City Hall Park

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség