Létrehozva: 2019.02.25.

Sokkot kapott a férfi: iszonyú kínos, amit párja bevallott...

Nem akart hinni a fülének a férj, amikor a nõ elõrukkolt az ötletével.

Amikor egy kisbaba érkezik a családba, akkor általában mindenki nagyon izgatott, a születést pedig sok tervezgetés, készülődés előzi meg.

Szépen kialakításra kerül a gyerekszoba, helyükre kerülnek az első pelenkák, a születendő gyermek nevén pedig hosszan gondolkoznak és egyeztetnek a szülők.

Nagy volt az öröm a várakozás közben abban a családban is, ahol a férfi az interneten osztotta meg kiakadásának az okát.

Mert sajnos történt egy kisebb kellemetlenség. Na jó, nem is annyira kicsi. A nő ugyanis olyan nevet szeretett volna adni kisfiuknak, ami a férfinál kiverte a biztosítékot.

Folytatjuk, és te is meglepődsz majd! LAPOZZ!


Nem az volt a probléma, hogy túl szokatlan, bizarr, esetleg rosszul csengő keresztnévre esett volna a nő választása. Hanem bizony az, hogy a születendő gyermeket volt párja után szerette volna elnevezni, aki évekkel korábban elhunyt.

Persze érthető a ragaszkodás, a gyász és az emlék. De mégis melyik embert ne érintené kellemetlenül, ha ilyesmire kérné őt a párja? A legkínosabb az egészben pedig az, hogy a kismama állítólag még csak nem érti, mégis mi a probléma ezzel az egésszel. Az internetezők nagy többsége kiáll a fiatal férfi mellett, és arra biztatják őt, hogy ne engedje meg ezt a névválasztást. De egyelőre rejtély, mi lett végül a döntés a családban...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban