Létrehozva: 2018.07.30.

Sokkot kapott a feleség, mikor megtudta, kivel is csalja a férje!

Alig egy éve ment feleségül a fiatal nõ a párjához, és olyan pofont kapott, hogy egy életre nem felejti el szegény.

A 24 éves feleség magánnyomozókat fogadott, amikor elkezdte sejteni, hogy valami nagyon nem stimmel a férje viselkedésében. Pedig elvileg mindennek rendben kellett volna lennie: alig 1 éve házasodtak össze, a férfi mindössze 26 éves, szép jegyespárnak hitte őket mindenki. Csakhogy valami megváltozott. Ami pedig a leleplezéskor történt, az egészen megdöbbentő.

Az angol nő elmondta, hogy először el sem akarta hinni, amit látott. A megcsalást ugyanis videófelvételek dokumentálták, de nem is maga a félrelépés ténye hatott rá ennyire sokkolóan. A nyomozók egy szállodában kapták rajta a bizarr párt, és ők is alig fogták fel, mit fedeztek fel éppen.

Hogy kivel lépett félre a fiatal férfi? És miért volt ez ennyire megdöbbentő? Jöjjön a folytatás: LAPOZZ!


"Úgy éreztem, távolodni kezd tőlem. Megváltozott a viselkedése. Egyre többször maradt ki, ezért is kezdtem el gyanakodni" - mesélte a 24 éves Lindsey.  A magánnyomozók, akiket kétségbeesésében felbérelt, felhívták némi kutakodás után a figyelmét arra, hogy a férje több társkereső oldalon is regisztrált. Ezek pedig nem átlagos oldalak voltak, hanem kifejezetten olyanok, ahol idősebb nőkkel lehetett kapcsolatba lépni.

És mint kiderült, nem is akármennyivel volt korosabb a szerető. A nő ugyanis egy 72 éves, kétgyermekes anyuka volt - sőt minden bizonnyal nagymama is. A párocskát a házaspár közös otthonától nagyjából 90 kilométerre, egy szállodában buktatták le végül.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Dráma Sopron felett: villám csapott egy utasszállítóba

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!