Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.12.20.

Sokkot kapott a család: hátborzongató dolgot vett fel a biztonsági kamera

A kent-i család két rosszcsont bulldogja miatt szereltetett fel a nappalijába biztonsági kamerát, hogy szemmel tudják õket tartani. A kutyák rosszalkodása helyett azonban egészen mást vett fel az egyik éjjelen.

A felvételen tisztán kivehető, amint az egyik éjjel a hátsó kertre néző francia ajtón át belebeg egy kísérteties, áttetsző alak a nappaliba, majd a kanapén keresztül átvág a szobán. Pár pillanat múltán egy másik hasonló fantom is követi... Eközben a család a szomszédos szobákban aludt.

A ház tulajdonosa, Stephen Lee eddig szkeptikus volt a hasonló dolgokkal kapcsolatban, de ettől a felvételtől megingott a kétkedése. Mivel semmi elfogadható magyarázatot nem tudott a jelenségre, szerinte csakis valami természetfeletti dolog történhetett a nappalijukban.

Már korábban is tudta, hogy a ház, amelyben laknak, korábban kórházként működött, de azt nem hitte, hogy az itt történt halálesetek bármilyen hatással lehetnek az életükre.

"A felvételeket nem igazán szoktuk visszanézni. A kamera csak arra kell, hogy ha nem vagyunk a szobában, rá tudjunk nézni a kutyákra, mit művelnek. Azon az estén azonban a fiatalabb kutyám nyugtalan lett és morogva felfigyelt valamire. Másnap, gondoltam megnézem a felvételt, hátha valaki babrált az ajtóval, de arra amit láttam, nem számítottam..."

A felvétel még szeptemberben készült, és azért csak most osztották meg a világgal, mert azóta történt még néhány különös dolog. A legutóbbi például akkor, amikor felállították a nappaliban a karácsonyfát, és az égősor pár pillanatra villogni kezdett rajta, pedig be sem volt dugva a konnektorba...

Forrás: mirror.co.uk

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba