Létrehozva: 2018.02.11.

Sokkolta a családot a rendőrség, holtan találták az egyetemi tanárt

A hatóságok szerint öngyilkosság történt, de az áldozat rokonai szerint sokkal rosszabb lehet az igazság.

Szerző Ripost

Az iráni rendőrség szerint öngyilkosságot követett el a börtönben egy január végén őrizetbe vett iráni-kanadai kettős állampolgárságú egyetemi professzor, a családja és több iráni akadémikus viszont kétli, hogy valóban öngyilkosság történt, és magyarázatot követelnek a hatóságoktól.

A 63 éves, szociológus Kavous Seyed-Emamit, aki egy iráni állatfajok védelméért dolgozó alapítvány igazgatója is volt, január 24-én vették őrizetbe Teheránban hét kollégájával együtt. Halálhíréről szombaton késő este adott hírt a családja a közösségi médiában. Fia az Instagramon közölte, hogy "nem hiszik el az öngyilkosság verzióját".

Az iráni szociológiai egyesület, amelynek Emami is aktív tagja volt, vasárnap közleményt adott ki, amelyben leszögezték: "valószerűtlennek" tartják a haláláról adott tájékoztatást.

Abbász Dzsafari Dolatabádi teheráni főügyész szombaton arról beszélt, hogy az utóbbi időben több, környezetvédelemmel foglalkozó személyt vettek őrizetbe kémkedés gyanújával. Tájékoztatása szerint a rács mögé került gyanúsítottak tudományos és környezetvédelmi projektek leple alatt bizalmas információkat gyűjtöttek stratégiai jelentőségű helyszínekről -írja az MTI. A főügyész szavaiból az nem derült ki, hogy konkrétan Emami és kollégái ügyére utalt volna.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

mandiner.hu

Szalai Zoltán a NatCon-botrányról: Ez egy rendszerszintű jelenség (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?