Létrehozva: 2016.12.14.

Sokkoló részletek derültek ki a halálra éheztetett gyöngyösi kislányról

Megrázó részletek derültek ki arról a gyöngyösi halálesetrõl, ahol a szülõk halálra éheztették másfél éves kislányukat.

Vádat emelt a bíróság annak a gyöngyösi kislánynak az ügyében, akit a vád szerint a szülei halálra éheztettek. Az ügyészség részleteket is közölt a szörnyű tragédiáról.

Eddig azt lehetett tudni, hogy a másfél éves kislány holttestére májusban bukkantak rá a család gyöngyösi házában. A rendőrség akkor még gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A kislányt legutóbb tavaly novemberben látta orvos. Akkor hét kilogramm volt, fél évvel később, halála napján csak 3,5 kilogrammot nyomott.

Kedden a rendőrség azt közölte, lezárták a nyomozást, és emberölésre módosították a vádat. Ez pedig azt jelenti, hogy a szülők nem gondatlanságból okozták a lányuk halálát...

A Heves Megyei Főügyészség közleményéből kiderül, hogy a szülők szándékosan nem adtak enni a gyereknek, nem tartották a kapcsolatot a védőnővel, sőt, az orvosi vizsgálatokra sem vitték el.

A közleményben az áll:

A kislány ennek következtében – az átlagosat lényegesen meghaladó, hosszú szenvedés után – hunyt el a lakásban 2016. május 12-én, a reggeli órákban. A megfelelő táplálás hiányában a másfél éves kisgyermek testtömege nem érte el a 3,5 kilogrammot, ami alig volt több a születési súlyánál. A kiskorú sértett igen nagy mértékben lesoványodott, belső szervei kiszáradtak, bőr alatti zsírszövete szinte teljesen hiányzott, mindezek mellett agyduzzanata keletkezett. Halála végül a súlyos mérvű kiszáradás és alultápláltság kapcsán kialakult heveny légzési-keringési elégtelenség folytán állt be.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin