Létrehozva: 2017.08.08.

Sokkoló adatok a magyarországi vízi tragédiákról, ennyien haltak meg

Idén már hetvenen vesztették életüket a vizekben, többen, mint az elmúlt években bármikor, és az esetek többsége egy kis odafigyeléssel megelõzhetõ lett volna!

Miért fürdőzünk meggondolatlanul? Miért nem vagyunk tisztában a veszélyekkel? Még hány embernek kell meghalnia, hogy észbe kapjunk? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tesznek fel a vízimentők, akik kampányba kezdtek, hogy felhívják az emberek figyelmét: a tragédiák többsége egy kis odafigyeléssel megelőzhető lenne.

A napokban jelent meg az interneten egy vízihulla szonárral készült fotója, ám ez csak az első lépés.

Folytatjuk a kampányt, ugyanis idén már most tízéves rekord dőlt meg: 2007 óta nem vesztek ennyien a Balatonba évente, mint idén már eddig. 2010-ben öten lelték halálukat a tóban. Egy áldozat is sok, idén pedig már tizennégy van

– mondta a %RIPOST%-nak a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke.

Bagyó Sándor hangsúlyozta: az idei esetek döntő többsége a mélyebb részeken történt, és az áldozatok nem tudtak úszni. Kiderült, hogy már most megdőlt a vízi tragédiák száma: míg tavaly egész évben hatvanan,

idén már mostanáig hetvenen fulladtak a hazai vizekbe,

és még nincs vége a strandidőnek. A mentők szerint a tragédiák hátterében a legtöbbször felelőtlenség áll.

Hogy mit mond a pszichológus, miért szűnik meg a veszélyérzet, és hogyan mentsünk, ha mégis bekövetkezik a tragédia, a %RIPOST% napilap keddi számából kiderül!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Franciaország lebukott: sohasem látott üzletet kötött Vlagyimir Putyinnal

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-