Létrehozva: 2019.04.24.

Sokkal több kislányt erőszakoltak meg Finnországban, mint tavaly

A finn statisztikai hivatal az idei elsõ negyedévet vetette össze 2018 január- márciusi adataival. Most az újjáalakuló finn parlamenten a sor, hogy tegyen valamit...

A finneknek kezd elegük lenni a migránsokból és ez abból is
látszik, hogy néhány nappal ezelőtt a bevándorlásellenes és euroszkeptikus Finnek Pártja csak hajszál híján maradt le a dobogó legfelső fokáról a szociáldemokrata párttal szembeni versenyben.
Még az utolsó héten is gyűjtöttek szavazókat és ki tudja mi lett volna, ha a választásokat csak 2-3 héttel később tartják?

A közhangulat romlásában és a jobboldalra való szavazásban alighanem szerepet játszott az, hogy az év eleje óta számtalan olyan bűncselekmény ügyében nyomoz a finn rendőrség,

amelyben 15 év alatti lányokat erőszakoltak meg az ország középső részén, a Botteni-öböl partján fekvő Oulu városban. Előtte pedig decemberben őrizetbe vettek hét migránst kiskorú lányok elleni nemi erőszak gyanújával.

Ezzel egyidőben népi kezdeményezés is indult Finnországban azért, hogy az ilyen bűncselekményekkel vádolt külföldieket fellebbezés lehetősége nélkül, azonnal ki lehessen utasítani. A kezdeményezők igen gyorsan összegyűjtötték a szükséges 50 ezer aláírást ahhoz,
hogy a törvényhozásnak kötelező legyen tárgyalnia a javaslatról.

Hogy mennyire komoly a helyzet, azt a legújabb finn statisztikák is jelzik. Miközben a bűncselekmények száma alig változott, a fizikai támadások és apróbb kihágások száma pedig még jócskán csökkent is 2019. első negyedévében 2018. hasonló időszakához képest, a nemi
erőszakok és gyermekekkel szemben elkövetett szexuális támadások aránya ugyanebben az időszakban 27,6 százalékkal megnőtt!

Igaz, a statisztikai adatokból nem tudhatjuk, hogy a nemi erőszakok hány százalékát követték el a bevándorlók. Ami biztos: a szomszédos Svédországban, a szexuális támadások 84 százalékát nem európai származású migránsok követték el tavaly.

Forrás: Dailyfinland

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

magyarnemzet.hu

Lemaradhat az olimpiáról az elmúlt évek legjobb magyar úszóinak egyike?

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Utolsó leheletével is gyermekét védte az anya, halálra késelték a bevásárlóközpontban

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről

KÜLFÖLD

Horrorisztikus baleset: három fiatal meghalt, egy az életéért küzd a kórházban

KÜLFÖLD

„Jó fiúk voltak, nagyon intelligensek” - balesetet szenvedett az 5 egyetemi jó barát, hárman nem élték túl