Létrehozva: 2017.09.14.

Ebbe a focistába szerelmes a Sztárban Sztár versenyzője

Kiderült, ki a titokzatos férfi, aki elrabolta Singh Viki szívét.

A %RIPOST% megtudta, a fiatalember egy NBIII –as focista, aki immáron fél éve él boldog kapcsolatban a Sztárban Sztár versenyzőjével.

Tamás négy évvel fiatalabb, de ez mit sem számít, imádják egymást Singh Vikivel. Az énekesnő szerette volna a nyilvánosság előtt titokban tartani a férfi kilétét, ám az Instagram lebuktatta őket.

A nagy titkolózás egyébként érthető Viki részéről, hiszen hosszú évek után talált rá újra a boldogság, így nem szívesen tenné kockára kapcsolatát.

"Fél éve vagyunk együtt, és minden a legnagyobb rendben. Még nem szeretnék kiállni a nyilvánosság elé, ennek több oka is van. A párom nem közszereplő, fél is attól, hogy majd őt is fotózzák vagy in­terjút kérnek tőle. Három és fél éve most érzem azt először, hogy igazán jó úton halad a kapcsolatom, nem szeretnék kapkodni

– mondta Viki, aki a Sztárban Sztárban aratott nagy sikert Szandi dalával a vasárnap. Tamás otthonról nézte végig szerelme debütálását.

"Nagyon jó, hogy a párom nem volt ott a stúdióban, mert akkor vele akartam volna foglalkozni, így viszont maximálisan a feladatomra tudtam koncentrálni.

Nagyon boldog vagyok, ő életem legnagyobb szerelme, és ehhez nem kell a stúdióban lennie.

Egyébként a párom egy sérülés miatt focizik az NBIII-ban, de valójában gyerekekkel foglalkozik, alapított egy egyesületet, és ovisokat tanítanak focizni. Ezért szerettem belé!
 

– áradozott a Sztárban Sztár versenyzője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját