Létrehozva: 2018.03.26.

Sikerült elkapni a bombával fenyegetőző magyar nőt

A Balassagyarmati Törvényszék épületében bomba fog robbanni! Ezzel telefonált egy nõ. A rendõrök most elkapták és õrizetbe vettek egy nõt, a gyanú szerint õ a fenyegetõ!

A Balassagyarmati Törvényszék telefonszámára egy nő bejelentést tett március 21-én 8 óra 2 perckor azzal, hogy a törvényszék épületében 20 percen belül bomba fog robbanni. A helyszínre érkező járőrök lezárták a közintézmény környékét, és gondoskodtak a törvényszék és a szomszédos főügyészség épületének kiürítéséről is. Az épületet a bombakutató rendőrök hamarosan átvizsgálták, azonban robbanószerkezetet nem találtak. Ezt követően a rendőrség nagy erőkkel kezdte meg az ismeretlen telefonáló felkutatását.

Összefogással azonosították és elfogták Budapesten a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága, a Balassagyarmati Rendőrkapitánysága és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Bevetési Alosztálya munkatársai a feltételezett tettest március 24-én este 20 óra 40 perckor - adta hírül a police.hu.

A rendőrök a Balassagyarmati Rendőrkapitányságra előállított H. Ildikó 41 éves budapesti lakost közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A nő a nyomozóknak beismerő vallomást tett, elmondta, hogy ő hívta fel a Balassagyarmati Törvényszék telefonszámát elváltoztatott hangon  azzal, hogy az épületben bomba fog robbanni, és ezt előre eltervezte. A hatóság az ügy iratait azzal küldi meg az illetékes ügyészségnek, hogy javasolja H. Ildikó bíróság elé állítását.

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen