Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.01.03.

Százezreket utaltak a kolduló magyar zenésznek

Az ismert zenész két éve hárommillió forintot koldult össze a közösségi oldalon, most újra próbálkozott és megint sikerült neki.

Az egykor jobb napokat látott zenész két éve húzott lapot 19-re először és be is jött neki a dolog, hiszen a netes kéregetős bulija 3 és félmillió forintot hozott a konyhájára. Sickratman akkor nem csak rengeteg pénzt, de sok kritikát is kapott, és ígérte: visszaforgatja karrierjébe a kapott összeget.

Nos, a szakmai áttörés elmaradt és a családját is elvesztette, mert nem tudták neki megbocsájtani a kéregetést. Ez a zenész legújabb kéregetési akciója során derült ki, ugyanis éppen arra a tényre hivatkozva fordult újra követőihez, hogy el kellett költöznie korábbi otthonából és egy nyaralóban húzza meg magát.

Az új kör azonban nem lett olyan sikeres mint az első. Sickratman beszámolója szerint valamivel kevesebb, mint 300 ezer forint landolt a számláján. A zenész ugyanebben a beszámolóban részletesen elmagyarázza, miért érzi úgy, hogy rendben van a pénzkereset ezen módja...

Szerinted jól van ez így?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz