Létrehozva: 2019.02.02.

Árulkodó pesti fotó, itt bukkant fel Shane Tusup

Újabb jel arra, hogy javában zajlik Hosszú Katinkáék válása. A bíróságnál ebédelt és kávézott úszósztárunk korábbi edzõje, egyben férje.

Ahogy sejteni lehetett, Shane Tusup a válás és a Hosszú Katinkával közös céges ügyek lezárására érkezett Budapestre.

Nem lehet véletlen: a Magyarországra nyolc hónap után visszatért amerikai a Markó utcában található Pesti Központi Kerületi Bíróság közelében, az Aulich utcai Liberté kávéházban ebédelt és kávézott két tárgyalás között.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Shane Tusup (@tusup11) által megosztott bejegyzés,

 

Katinka korábbi úszóedzője – és egyben férje – tavaly májusban, szakításuk után eltűnt a nyilvánosság elől, csak két hete állt elő új életcéljával: golfvilágbajnok akar lenni. Nyílt levelében többek között arról írt, hogy végképp lezárta a múltat.

Minden jel arra mutatott, hogy hosszas haragszomrád után a korábbi sztárpár végre megegyezésre jutott a válás és a milliárdos céghálózat megosztásának részleteiről. Ezt támasztja alá az is, hogy Tusup most Budapesten vesz részt az üzletet is érintő tárgyalásokon.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség