Létrehozva: 2017.03.24.

Sebestyén Balázs padlóra került, aljas összeesküvés áldozata lett

Milliókat bukott a tisztességtelen helyzet miatt, de ami ennél is rosszabb: az a személy árulta el, akiben vakon is megbízott volna.

Hónapokon át tartó találgatás után végre kiderült, miért nem tudta továbbvinni a Rádió1-re Sebestyén Balázs népszerű rádióműsora, a Morning Show nevét!

A műsorvezető két társával, Rákóczi Ferivel és Vadon Janival jelenleg a Rádió1 csapatát erősítik, a Morning Show váratlan megszűnése azonban a mai napig érzékenyen érinti. Főleg azért, mert állítólag korábbi üzlettársa volt az, aki 2014-ben bejegyeztette a brand nevét, hogy aztán eladja azt a Class Fm tulajdonosának.

A rejtélyes illető tette már csak azért sem tisztességes, mert a Blikk információi szerint Balázs egyik legjobb barátjáról van szó, akiben vakon is megbízott volna.

A lap által megkeresett szakember szerint a Morning Show-brand a trió műsorvezetésével a Class FM-en több tízmillió, de akár százmillió forintot is érhetett. Az egykori "barát" viszont mindössze 78.400 forintért védette le jogtalanul a márkanevet - ennyibe kerül ugyanis a szabadalmaztatási díj. Minderre egy ismert újságíró hivatalos blogjából derült fény, Balázs azonban egyetlen szóval sem cáfolta az értesüléseket.

"Nem tudom cáfolni egyetlen mondatán sem, az egész történet úgy történt, ahogy le van írva"

- árulta el a Blikknek Balázs, majd hozzátette: új műsoruk, a Reggeli Show a Rádió1-en szerencsére rövid idő alatt akkora népszerűségre tett szert, hogy üzletileg már túltették magukat az áruláson.

"Emberileg és érzelmileg azonban hatalmas csalódás volt, hogy egy barátnak hitt ember ezt tette. De én hiszek abban, hogy az ilyen dolgokat az élet mindig rendezi, igazságot szolgáltat."

Balázsék jelenleg a szabadalmi hivatal döntésére várnak, ugyanis kérvényezték a védjegy bejegyzésének törlését, ám a hivatalos döntésre még várni kell.

"Most várjuk, hogy ebben a tisztességtelen helyzetben döntést hozzanak, aztán a határozattól függően tesszük meg a következő lépést"

- szögezte le Balázs.

A Blikk megkereste az említett üzletembert is, ő azonban nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

FÜLES

Kétszer visszajött a "halál torkából", most ünnepel Schobert Norbi

FÜLES

Müller Péter Sziámi magánéletéről vallott

FÜLES

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét