Létrehozva: 2017.09.17.

Eltartott egy ideig, de végre elvált a dögös színésznő

Csendben, botrányok nélkül egyeztek meg a válás feltételeirõl, és közös gyermeküket is igyekeztek megóvni a kellemetlenségektõl.

Scarlett Johansson és Romain Dauriac már hivatalosan sem házasok, egy évvel azután, hogy beadták a válópert. A színésznő és az újságíró viszont a továbbiakban is közösen nevelik hároméves kislányukat, Rose-t.

A válási papírokat hosszú huzavona után tudták csak aláírni, mert Scarlett nem akart osztozni a gyerekfelügyeleti jogon. De végül rájött, hogy ezzel csak árt Rose-nak, és inkább belement az alkuba.

"Továbbra is közeli barátok maradunk, és közös megegyezéssel közösen neveljük a lányunkat, hogy szeretetteljes életet élhessen" - idézi az egykori házaspár által kiadott közleményt a Mid-Day.

A páros két évig tartó házassága tavaly márciusban ért véget, Johansson pedig azóta már új szerelmet is talált, Colin Jost személyében. A 32 éves színésznőnek egyébként nem ez volt az első válása, Ryan Reynoldsszal 2008-ban házasodott össze, de 2011-ben már szakítottak is - írja a Daily Mail.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

mandiner.hu

Elemzést közölt a Politico: nem véletlenül van kibukva Trump Ukrajnára

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle

HŰHA

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

HŰHA

Döntött a Házasság első látásra Petrája: ez lesz a kapcsolat vége?