Létrehozva: 2017.03.11.

Megrázó vallomás: Súlyos betegségben szenved Sas József!

Idõnként erõt vesz rajta a gyengeség, megszédül, rosszullétek gyötrik! Teljes kivizsgáláson esett át!

Rejtélyes rosszullétek kínozták az elmúlt időszakban Sas Józsefet. A népszerű humorista gyakran érezte magát gyengének, szédült, olyannyira, hogy a közelmúltban még a vakációját is megszakította, hogy hazautazzon feleségével.

"Amikor jöttem fel a lépcsőn, fogódzkodnom kellett, mert egy kicsit szédülök, de alapvetően jól vagyok. Vigyáznak rám sokan, főként a feleségem és az isteni orvosok" - kezdte Hajdú Péter műsorában a színész, aki Srí Lankáról is hamarabb jött haza a betegség miatt.

"Az emberi szervezet maga tiltakozik, nem is akartam menni arra az útra. Nagyon elfáradtam a szilveszteri mulatság és a sok előadás után" - folytatta. 2014 áprilisában vonult vissza a színpadtól, miután kiderült, szinte teljesen eldugult a bal oldali fő ütőere. A tisztítás sikeres volt, de Sas megrémült, és megígérte, visszavesz a tempóból. Nemrég azonban már arról beszélt, a tüdeje sincs rendben.

Rossz a tüdőm, rakoncátlankodik a szívem, magas a vérnyomásom és a cukrom is. Annyira vagyok jó állapotban, amennyire ebben a korban lehet. Sőt a 78 évemhez képest még jobban is vagyok

- mondta a Blikknek Sas.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai képek a teherhajó által letarolt és összedőlt hídról

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”